Hol vannak már azok a régi szép idők? :) A CUMI-nak befellegzett!

Kezdem előlről, mert elég hosszú története van annak, hogyan számoltunk le ideje korán a CUMI-val.

Szóval, hogy hogy nem, 4 héten keresztül az én drágaságom úgynevezett bimbóvédővel szopizott, mert anyukája kitalálta, hogy ez kell neki: kényelmes, szép, diszkrét, és a gyereknek is jó, mert nem kell sokat küzdenie vele. Teltek azok a hetek és Panka-anya kezdett besokallni a diszkrét, szép, kényelmes bimbóvédőtől, mert a szoptatások kissé bonyonyulttá váltak vele. Folyton mosni kellett. De tényleg folyton..... Egyszer csak végig suhant az anya agyán, hogy ok: fenti előnyökkel még mindig rendelkezik ez a csodavédő, de mivan, ha mondjuk nem otthon vagyunk, hanem kint valahol máshol. Ahol nem moshatok sem kezet, sem szerszámot?

Így jutottam el a felfedezésig, hogy le kell számolnunk ezzel az alkalmatossággal. Ezt eldöntve már csak egy kérdés maradt: na de mit szól ehhez az én gyönyörű gyerekem?  Hát szólni ne szólt semmit, de ha már anya ezt eldöntötte, akkor Panka úgy döntött, legyen. És Ő is leszámolt a bimbóvédővel.

És mot, hogy már tudja milyen az igazi cici, nem szilikon cici, azóta a CUMI csak úgy röpül Panka szájától olyan messzire, és újra fél - 1 és 1, 5 óránként .....

A talán kissé naturális történet lényege nem a CUMI és más szilikon csodák, hanem a kommunikáció. Az, ahogyan az 5 hetes gyerek, aki még nincs is ebben a dimenzióban teljesen, kommunikál az anyjával. És persze rajta kívűl még sok mindenkivel.

Külső szemlélő hitetlenkedne, persze, ez csak véletlen. Ő még pici, nem tud beszélni, kommunukálni. Én TUDOM, hogy nem az, mert ez nem az első eset, hogy kérek valamit tőle, és ő - ha megteheti - megteszi.

Szóval,