Panka blog

Panka közel a 2 évéhez, január első napjaiban szokja a bölcsit. Ez azért így ebben a formában, nem igazán jó. Már decemberben is voltunk 4 napot Idusnál, és mivel a 4 napon már szó szerint leszaggaták rólam a gyereket, hoztam néhány döntést.... :)

Először is: az apja fogja vinni, én meg elhozom. Így van ez a anuári beszoktatásnál is, és úgy tűnik, működik. Ma  a 3. napon Panka már em is sírt a vetkőztetés után, csak megfogta Idus kezét, és bement. Na, ehhez kellett azért egy kinez oldás Ildivel, meg egy reinkarnáció oldás, Krisztivel. Ma már délután, mikor mentem érte, akkor ki sem akart jönni, annyira belemerült a játékba  a vonattal. Azért sírás volt, amikor meglátott, csak azért hogy lássam, neki menniyre rossz volt. Egyébként meg szerintem élvezi. Ma már letette a cumis üvegét, és csak néha nézett rá. Ez azért fontos, mert iylenkor a gyerekek, ha kimozdítják őket megszokott környezetükből, fontos hogy legyen valami amiben megkapszkodhatnak. Ezért visznek macit, játékot a ölcsibe, oviba. Ez a stressz levezetéséek módja, a földelés. :)

Azért náhány dolgot le kell írnom, mert tegnap óriásit nevettünk Andrissal. Minden nap meglep valamivel a csaj bennünket. Főnök lesz vagy irányító, ez már tuti. Andris egy fülpiszkával a kezében állt a hinta mellett, amiben Panka ült. Panka közölte hogy apa kaki ki. Vagyis apa dobja már ki a kukába azt a fülpiszkát, és közben bal mutatóujjával a mosókonyha felé mutatott utasítás jelleggel. :)

A múltkor szürkületben közölte felfelé mutatva, hogy fényt... mit tehettem mást, mint felkapcsoltam a lámpát. :))

Ja, a bölcsiben, Idu nagy vidáman mesélte, hogy egész nap énekel. És hogy nagyon muzikális a gyerek. Ettől én nagyon boldog vagyok, mert mióta megszületett folyamatosan énekelek neki. Idu azt mondta, szinte az összes dalt ismeri, amit ő szokott énekelni.

Egyébként az alvás, az katasztrófális lett. Külön ágyon alszik, és napközben már alig akar aludni, pedig olyan fáradt mindig.

Ma reggel 6(!) órakor felébredt, átcaplatott hozzánk, és közölte, hogy Mammamamamamam vagyis, nem tágított, éhes volt. Muszáj volt lejönni, és zsíros kiflit meg kakaót adni neki, úgy evett, mint a hajótöröttek. Aminek egyébként nagyon örülök. Pár hete jött rendben egy vírusból, akkor nagyon lefogyott, karácsonykor sem volt hajlandó semmit enni. Most bepótolja. :))

Most a rajzolj cicát program fut Pankánál. Simán kivett egy ceruzát a dobozból, és megoldja ő egyedül is.

Kicsit elúsztam az utolsó egy évben Panka életének dokumentációjával. És kicsit - nagyon lusta voltam. Mindig azt hittem, hogy mindenre emlékszem majd úgyis.

Hát.. konkrétan a blog címét sem nagyon tudtam már.

Most Panka, aki 22 és 23 hónap között van félúton... Már beszél, énekel. Mikulás, mikulás kedes mikulás dere mál dere mál minde dere vá..

Most éppen ne cináld, ne dobád mikulá bácit

Szóval, duma va. :)))

És ma, azért is ragadtam végre klavit, mert Panka ráült a bilire, és 25 perces ücsörgés és egy pohár tea után BELEPISILT a bilibe. Nagy lányom van. Hihetetlen.

És muszáj azt is dokumentálnom, hogy 2010. dec. 18-án lemászott az ágyáról, kijött hálózsákban a szobából, köszönt egy HÁt szija-val.

És kinyitotta a lépcső alján található kiskapu zárját a másik oldalról. Mindezt persze egy nap alatt. Azután hogy 4 fél napot eltöltött itt Tinény, Iduék család napközijében.

Mint ahogya jauár első hetétől újra fog is, de már folyamatosan, hiszen anyukája, vagyis én visszamegyek dolgozni.

Panka egyébiránt kirakja a kirakós fatábláját, tudja, mit hova kell tenni. Válaszol ha kérdezem, egyenlőre még ahával, ha igen, és fejrázással, ha nem. Most éppen at mindta, hogy álmos . Azt hiszem ez azt jelenti, hogy aludni kell  menni. Kedvence Bicsi bocs, ezt a szóösszetételt egyébként Panka jelenlétében TILOS kiejteni, mert képes egész nap ezt a mesét nézni, végtelenítve.

Az előbb épp a babáját hozta ide, leesett, mondta közben. Ez azt jelenti leesett a sapka a baba fejéről. Kérdeztem, rakjam vissza, mire kaptam egy ahát. :)

A gyerek hála istennek határozott, tudja mit akar. :) Már lassan találgatnom sem kell, mert elmondja. Hála Istennek. :)) Ma reggel kikapcsoltam Bicsi Bocst, met reggelizett, és mondtam neki, hogy most Ő alszik. Mert a macik téli álmot alszanak. Erre síás abbamaradt, megértette, elkezdett reggelizni. Majd jött a apapája, és neki már mondta, hogy alszik a maci. Hihetetlen agya van. Mint a borotva. Elmeséli azt, ami történik vele napközben. A múlt nap a papája megijesztette egy Húval, és este elmesélte a mamának, hogy a papa az ajtóban állt és megijesztette őt. Annyira jó látni, hogy napról napra okosodik, feljődik. :)

És persze van hiszti is, amikor már álmos olyan keményen viselkedik, hogy abból tudom, itt a vége, meni kell aludni. Ilyenkor szétszed mindent, feláll a székre, pakol, jön megy, pörög.

Most álmos, így lassan indulunk aludni.

:)

A NŐ 15 hónapos lesz lassan, és keményen átalakult az utóbbi hónapokban. Írásom apropóját az adja, hogy ma már ( de inkább tegnaptól ) mondhatjuk, hogy PANKA JÁR! Néha még nem igazán hajlítja be a lábát rendesen, de nagyon üges, és már ezt a mozgásformát használja a közlekedésre. Mág van a mászás is, de az inkább most márkiegészítő mozgás lesz,mert nagyon ügyes és hihetetlenül élvezi ezt a "felnőttes" mozgásformát. Tegnap előtt úgy gyakoroltuk a járás, hogy én a 3 részes kanapén ültem, Ő velem szemben a fotel mellett állt.Én kapacitáltam hogy jöjjön felém, nem mászva, hanem állva. Amikor odaért hozzám,akkor egész egyszeráen beleszaladt a kitárt karjaim közé, majd néhány puszi és ölelgetés, dícséret után újra visszatettem a fotelhez. Nagyon élvezte, mert volt sikerélménye,ügyes volt, és velem együtt játszott, kapott elismerést, szóval sezrintem rendben volt így. Ezek a játékok és az, hogy látja Marci hogyan csinálja, hogyan megy sokat segített neki. Bár azt hiszem, ha többet lehttünk volna más hasonló korú gyerekekkel, őmár korábban csinált volna mindent. De - ez így jó, nincs semmi baj így sem. Panka óvatos volt a kezdetek óta, nem ugrott fejjel semmibe. Úgy állt fel, hogy megtanult előbb guggolni, majd leülni, leereszkedni. Ettől én hihetetlenül boldog voltam, ( ahogyan később megértettem őt) mert nem ütötte-verte magát össze vissza.

Volt viszont kézbecsukás a fiókokba; jó sokszor. Már ettől is majd' megszakadt a szívem, remélem ezeklesznek a legnagyobb sérülések a életünkben. Bár tényleg sokszor becsukta a kezét az öszes figyelmeztetésem ellenére, de most már nagyon ügyesen rájött, hogy ki kell nyújtania az ujjait, ha betolja a fiókokat.

Egyébként mára már elég kemény lett a nőci. Keményen érdekérvényesítő természetet örökölt ( hogy kitől, Isten lássa a lelkemet, nem tudom, kitől örökölhette ;)))

A szakkönyvek azt írják ( valaki más idézetete szerint ) hogy 15 hónapos kor és 3 éves kor között a leggyakoribb a hiszti. Panka valszeg nem olvasta ezeket az írásokat, mert Ő még bőven nemvolt 15 hós, de keményen nyomja. Én persze próbálok ura lenni a helyzeteteknek, de természetesen, néha nem megy. Mindent kipróbálok, kiabálok, odacsapok ( szégyen, nem szégyen, de verekedni akkor sem hagyom ), több kevesebb sikerrel. És megértem azokat a szülőket,akiket eddig én is leszóltam, akár a többi tudatlan felnőtt, hogy nem igaz, hogy nem lehet megnevelni a gyereket. Biztos meglehet, csak meg kell találni a módszert. Például az elterelés egy jó módszer....

A játékok közül most a kavics-szedegetés megy a főút közepén, na meg a kavicsdobálás a csatornatetőn található lyukakba, csatornatetőn való hasalás közben. Meg megy még a kavicsálogatás, meg a " úgyis megeszem a kavicsot, akár akarod anya, akár nem, bibibibi" játék.

Ja, és egy kis  kavicssöprögetés, mindig le tudja foglalni, akár órákra is. Ha esetleg uncsi lenne,akkor a fenti bekezdés utolsó mondata szerinti játék kiválóan visszazökkenti anyát a szürke-játékos hétköznapokba, és őt is be tudjuk vonni a játékba - úgyhogy már nem is uncsi.

Na, szóval: van járássegítő oroszlánunk, van zongoránk, van sütievő-éneklő bödönként. A járássegítő oroszlánunk békésen szemlélődik a "ketrecben", és békésen várja, hogy Panka megtanuljon járni - VELE. Mert hát ez élete célja, de hát úgy tűnik, nem tudja beteljesíteni sorsát. Nem baj, zenélni, szafari zenét játszani tök jól tud. A zongora (aminek 4 jó erős masszív lába van) tök jó. Zenél, színes - és Panka jól rá tud állni, amikor nem lát ki a fránya ketrecből. Én meg oda sem merek nézni. Bödönke is király csávó- 2 kilójával parletta lyukasztásra is használható, már amikor Panka feje fölötti magasságból egész egyszerűen  lepottyantja a földre. Ilyenkor egyrészt szívszélütés kap az anyja, vagyis én , másrészt meg imádkozom, hogy legalább a szőnyegre pottyanjon. .. Néha így is sikerül. Viszont minden elismerés a Fisher Price játékoknak, mert mindegyik bírja a strapát. Énekelnek, zörögnek,gurulnak, villognak, rendületlenül.

Ja és hát még nem szóltam a "gyönyörűséges" tanuló kutyusról. A Heniéktől kapta, és tök jó játék. SOk funkciója van, de egy igen fontos funkciója, hogy énekelve, játszva tanítja a gyerekeket, ABC-re,dalokra, testrészekre, stb. Egy szépséghibája van csak, hogy néha akkor is kántál, mikor nem kéne, viszont van, amikor a gyerek ordít, és éppen játszani akar vele, de ő megmakacsolja magát, és hallgat. Ilyenkor szidom, kikapcsolom,majd újra be, és Panka edigre már megunta,még hangosabban ordít és elege van belőlem is a kutyából is. Összességében jó találmány.

Panka ma 1 éves és 3és fél órás, nagylány lett.

Az ünneplés nem igazán úgy lett, ahogyan én képzeltem. De, már kezdem megszokni, hogy az ÉLET igen sokszor felülírja a terveimet. Igen, tanulok, adom lejjebb, már nem akadok ki, elfogadom, hogy biztos ennek is oka van ebben a láthatatlan rendszerben.

Tegnap este fürdetésnél Panka bőrén valami apró pici halvány piros pettyeket vettem észre a hasán és a hátán. Ma a reggeli pelenkázásnál még mindig itt voltak, ezért úgy gondoltam kihívom a doktor nénit. Így az első születésnapot a doktornénivel (is) ünnepeltük. Ő azt mondta, hogy picit piros a torka is, de nem kizárt, hogy allergia, ezért kezdjük napi 2x1 ml calcimucs-kal vagy mi a fenével. meg kéne hozzá fenistil csepp is, de azt majd ki kell váltanunk. Meg vegyünk Nurofen szuszpenzió, ami fájdalom és lázcsillapító, ha esetleg belázasodna.

Igen jól jött ez, mivel Panka 1 éves korától ugye egész sok mindent ehetne, így én egy házi túrótortával akartam meglepni, amihez most sütöm a piskótát. De a tojásfehérje ilyen nagy dózisban új a szervezetének, a túró is új, plusz a tejszínhab, amibe szerettem volna, ha jóóóóól belemászik, mind-mind új. Így persze kap tortát, mert azt kapnia kell, de valahogy nem leszek nyugodt tőle. Viszont akkor sem lennék nyugodt, ha egy cukiból kapna tortát, mert ugye nem látom, mi van benne, de ttől most nme nyugodtabb lennék, hanem még nyugtalanabb.

Még boldogítóbb a helyzet, mivel apa ugyan egész januárban nem dolgozott, hát mikor, na mikor jön be egy munka ezzel a nem-is-tudom mi kollégájával?? Hát, igen, pontosan akkor, mikor Pankát ünnepelhetnénk. Úgy volt, hogy tegnap befejezik, de mivel vissza kellett a kőburkolatot bontani, csak Isten tudja mikor ér haza. Ja, ha ez még így nem elég, leesett megint 15 cm hó, az előző 35 cm-hez ( nem, még kilátszik a házunk!! ) és Telki felé már délelőtt beállt az út. Reggel Pilisscsabán volt keresztbefordulva 2 kamion. Remélem, mire hazaindulna, addigra azért letakarítanak mindent. Már halad a forgalom, de itt annyira kiszámíthatatlan az időjárás, hogy képtelenek hókotrókkal követni a hóesést. Tegnap 10 percen belül volt olyan hóesés, mintha tollpárnát szórtak volna le, majd volt havaseső, és végül nem esett semmi. Ki bírja ezt követni????

Miközben Pankám aludt, azért én készültem. Felfújtam néhány lufit, kibővítettem a területét, hogy nagyobb helyen tudjon játszani. Remélem tetszeni fog neki a lufi-rengeteg. Nem túl sokat, hogy azért legyen helye játszani is. Este pedig megkapja a tortáját, vagy ha apa nem ér haza időben, akkor holnap fogja megkapni.

Hát.. Panka felébredt. És megvannak a lufik is, de mint mindennel, ezzel is úgy van a gyermek, hogy szokni kell. A lógó lampion nagyon tetszik neki, de a lufik nem nagyon jöttek be. Így jártunk :))

A torta elkészült, apa elindult haza, ( háromnegyed öt ) és ha Jóisten is úgy akarja ma még megünnepeljük Panka születésnapját.

Panka 2010. február 7-től hivatalosan a mászást használja közlekedési eszközként, remélve, hogy most már teljesen lecseréli a kúszást. Fekvés helyett az ülés, illetve térdelés jön be inkább, illetve a támaszkodás a zongorán.

Amikor ül, akkor olyan érzése van az embernek mintha egy kis-Buddha ülne a szoba közepén.

Egyre többször gyakorolja a pohárból ivást is, csak néha megpróbálja megrágni a pohár szélét is. Ez meg egy érzékeny felső ínynek nem esik túl jól; ilyenkor van egy kicsi bömbi, majd újra próbáljuk.

Most kicsit később - kb. 5 perce - sikerült lefektetnem őt, mert este 5-kor ébredt fel a délutáni 2. alvásból. Így direkt tovább játszottunk, fürödtünk.

Arra gondoltam, próbálom összeszedni, miket játszik mostanában. Hátha így egy kicsit bennemarad az emlékezetemben.

A kukucska már továbbfejlesztett formában működik, úgy hogy a két kis kezét a szeme elé fogja, és két ujjacska között kikandikál. Ilyenkor meg lehet kajálni, annyira édes. :))

Az evés - ma is például - úgy megy csak, ha ő is kap a kezébe egy kanalat. Itt persze nem állunk meg, mert akármilyen csicsa az a kanál, ami a kezében van, mindig az kell, ami az én kezemben van. persze, tele shrek-zöld zöldborsó főzelékkel!! Amit aztán vagy elrepítünk jó messzire, így már nemcsak a ruhánk, fejünk, harisnyánk, zoknink!! lesz csupa-zöld, de jut egy kicsi a padlóra, anya-papucsra, anya-nadrágra, és a többi!!

Ha mindeközben pedig sikerül egy falatot letuszkolni Panka torkán, akkor anya magában egy hangos YESSSSSS!-szel nyugtázza az akciót, amit persze hamarosan letör a környezet bájos zöldsége.... :))

Ilyenkor talpra anya, kanál megmos, próbálom magam és Panka emberi kinézetét fenntartani, mondjuk egy konyharuhával.... De a végére feladom. Nem érdekel a földön fekvő kanál-cumisüveg-főzelék, szalvéta és egyéb kajamaradékok látványa, csak azon imádkozom, hogy Panka - minél előbb tanuljon meg ENNI...

És itt az alvás. Az altatás menetrendje, ami még mindig olyan kedves nekem, hogy képtelen vagyok újra gondolni, és átalakítani, mondjuk kibővíteni egy meséléssel. Úgy érzem, erre még Panka nem annyira érett, ezért még tartom magam az eredeti menetrendhez.

Fürdés, kenegetés, kicsi masszírozás, láb-göngölgetés, öltözés, egy csepp D vitamin, nyaklánc vissza, hálózsák fel, szopizás, egy kis játék, egy kis hinta anya hasán, egy kis sikongatás apával, villanykapcsolás, szigorúan Panka jobb kezecskéjével, utána függöny behúzás. Függöny behúzás- de csak félig, mert meg kell nézni mi van odakint. Meg kell egy kicsit játszani is, ami úgy néz ki, hogy Panka jobb kezével végigsimitíja  a függönyt, majd végállomásként odateszi a szám elé, néhány pusziért. Ez megy úgy 10-15 ször este. Közben én már melegítek a Mókuska, mókuskával. Lassan tényleg behúzzuk a függönyt, én ringatom kezemben, ő megunja, függőlegesbe hozza magát, jobb hüvelykujját bekapja, és fejét a mellemre hajtja. Én pedig....olvadok, ölelek, szeretek, fájok, félek, egyszerre és azt kívánom, soha ne múljon el a pillanat. De - múlik.

Én pedig önmagammal harcban egyszerre próblom megfogni, elengedni, befogadni őt és befogadni mást is. MIndent akarok persze, teljes gőzzel, teljes szívvel. Ez csak annyit jelent, hogy önző énem próbál kicsit vissza- vagy rátérni egy olyan keréknyomra, olyan útra, ami egy ami örömet okoz, energiát ad, amivel kicsit csiszolgathatom lelkem- szellemem. Mert bár Panka és Andris az első számú személyek az életemben, de nem mehetek el amellett a tény mellett, hogy kell lennie valami célnak az életemnek. Ami egy kicsit csak az enyém, amivel felvehetem újra életem fonalát, hogy folytatódjon a történet, immár gazdagodva egy gyönyörű, okos, érzékeny, gyerekkel.

Hogy minden nő, aki gyereket szül, ilyen korán szembesül-e ezzel a helyzettel, nem tudom. Igazából nem is érdekel. Én számot vetve az utóbbi 1 évvel, rájöttem, hogy nagyon sokat kaptam. Van egy gyönyörű, egészséges gyerekem, van egy férjem aki szeret, és akit én is szeretek, van hol laknom, van mit ennem, a családomon belül némelyek szeretnek, vannak céljaim, és vannak közös céljaink. Egészségesek vagyunk, és egyre többet teszek azért, hogy a gondolataink is azok  legyenek.

Na jó, folyt. köv. Pankával. Imádja rángatni a szobája közepén lógó angyalkát, ami egy szélcsengőre van feltekerve. Mikor megrángatja angyalkát, akkor a szélcsengő szépen csilingel. Ő pedig - ahogyan az anyukája is - imádja ezt a hangot.

Vannak esetek, amikor Panka szabadon mászkálhat az alsó szinten, nincs bezárva  a járókába. Konkrétan két napig nem volt ketrec sem mert próbaüzemben megpróbáltuk nem-korlátozni a gyereket. Ahogyan szétszedtük a "ketrecet" rögtön rájöttem - hiba volt. Nem maradt egy hely sem, ahol Pankát akár egy percre is biztonságban tudhattam.

Ő persze élvezte, rögtön ment a konyhába krumplis és hagymás kosarat pakolni, szöszöket szedegetni, ruhácskávak felmosni ( ÁÁÁÁÁÁÁ! ), tükör előtt pózolni, cipőket megkóstolni, megforgatni, hűtő melletti polcról lepakolni, a konektorba benyúlni, hideg földön feküdni... Szóval ilyen dolgokat... Amitől az anyjának égnek áll a haja.

Hála istennek a nagyapja is hamar megunta, mikor Pankára vigyázott, és összeszerelte -megelőzve ezzel egy újabb veszekedést Panka apja és anyja között.

Folytatom a memoár írását. :)

Panka mindjárt ( 9 nap múlva) 1 éves lesz. Mozgásformában még mindig a kúszás a favorit, és az állás a járókába kapaszkodva egyre sűrűbben megtörténik. Rájött, hogy van egy perspektíva, amelyből sokkal jobban látni mindent: úgy, hogy feltérdel, és leül a két térde közé.

(Megjegyzem: nekem ez már nem megy fél percnél tovább!.) Ő elüldögél így akár 10 percig is. Gyönyörűen ül, úgy, ahogyan a babáknak ülniük kell.

Kapott a mamától születésnapjára egy nagyon szép kis játékot: szépen zenél, zörög, színes.

Először még félt tőle, pláne a középső zenélőtől, de most már gyönyörűen játszik vele. Van rajta 5 zongorabillenytű, amely bizonyos beállításban különböző dallamokat játszik, mint a hull a pelyhes, stb. Panka ezt  általában úgy szólaltatja meg, hogy rátenyerel a billenytűkre... Így aztán hallhatjuk a hull a pelyhest több szólamban,vagy éppen sűrűn előlről kezdve, vagy kánonban a másik billentyűk dallamaival. ( Még szerencse, hogy fülbe mászó dallamok, így este felé Andrissal már ezeket a dallamokat szoktuk fütyörészni. :)))

A bal felső szemfogacska már határozottan kibújt, és azt hiszem a  jobb is készülőbe van. Ma nem igazán akart enni, és a harapás is igencsak nehezen ment. Még a banánt is csipegetnem kellett, pedig imádja harapni. Ma nagyon ment az alvás is, a napi 3 órai alvás után 6.10-kor már le tudtuk fektetni a drágámat.

Ma nagyon édes volt..... Tényleg... Hosszú-hosszú várakozás és hajnövesztés után eljutottam a fodrászhoz. Érdemes felírni, mert utoljára, ahogyan a fodrász lánnyal számoltuk, kb. októberben találkoztam utoljára hajvágó ollóval. Na, mindegy. Ma rászántam magam, és a nagy hideg ellenére, kb. 5 centisre vágattam a hajam. A korábbi lebernyeghez képest üdítő lett a különbség. :)) Mondtam is, hogy húúú, Panka biztos angyot fog nézni, amikor meglát rövid hajjal.

Hát, igen. Le kellett volna fotózni. Beléptem az ajtón, ő a szokásos helyén, meghallja a hangom, nagy az öröm, sikongatás. Meglát,néz,néz.. Nagyon figyel, szeme sem rebben. Pillantása a szememről folyton a hajamra vándorol, majd vissza. Okos kis fejében kavarognak a gondolatok: mi ez? Ki ez? Mi van a fején?? Már azt hittem, el is sírja magát, de odamentem, felemeltem, kapott egy puszit. Megismert, de látszott az arcán, hogy nagyon nem érti, hová lett az a valami, ami még nemrég megvolt. Beszédes szemei épp csak meg nem kérdezték, hogy hová lett???

Összes előnyével szemben egy hátránya van a rövid hajnak: Panka ha belekapaszkodik - sűrűn teszi - sokkal jobban fáj, mint a hosszúnál.... Na, de ha sokáig húzza, akkor legalább hamarabb nő. Legalábis- gyerekkoromban ezért fogtuk lófarokba a hajunkat.

Panka a mai napon belekapaszkodott a járóka rácsába és FELÁLLT.

Ez az előző bejegyzés tükrében fantasztikus dolog.

Most viszont vinnem kell aludni, mert elég álmosnak látszik.

Közeledik az egy éves születésnap, és én még gyorsan leültem, hogy összeszedjem, mit tudunk és mit nem. Vagyis, Panka mit tud és mit nem.

Ma január 25-e van, tehát tényleg 3 hét és az én gyönyörű, nagy és öntörvényű Vízöntőm ' ÉVES lesz!! Mindenkinek hihetetlen, de nekem is.

Panka megnőtt, és a napokban újabb és újabb dolgokat produkál. A 6. hónapban kibújt egy fogacska alul, majd nem sokkal később a másik ealsó egyes is kibújt. Azóta néma csend, szünet, a fogacskák aludtak. Mi szorgalmasan viseljük a borostyán nyalkáncot, csak a fürdés idejére vesszü le. Nagyon jól működött, Panka nem volt lázas, csak néha nyűgös. Viszont a fogak sem jöttek, eddig.

A mászás is váratott magára, eddi csak kúszott, azt nagyon sokat és ügyesen. Már elvittem egy Fejlesztőház nevű helyre, hogy megnézzék, minden rendben van-e vele, mert hogy 11 hónaposan még nem ült, nem mászott, nem állt fel, nem kezdett el felkapaszkodni.

Megnézték, és azt mondták napok kérdése és elkezd mászni. Így is lett. Valamikor a múlt héten voltunk a Fejesztőházban, és azóta nagyon sokat van négykézláb, mászó állásban, és már pár lépést meg is tett előre. Az ülés is kialakult, már nem hasizomból akar felülni ( bár azt is csinálja rendszeresen) hanem a klasszikus feltolja a popsiját és kiül oldalra. Ma már Andris látta, hogy így felült és néhány percig meg is ült és játszott.

Megy az ugrálás a kézben, vagyis a rugózás fel-le, m meg nem győzzük tartani közel 9 kilóját. Amúgy Panka nem kövér, inkább magas, és tömör és nagyon erős. Olyan erősen tud ugrálni, hogy alig bírjuk tartani. Szeret belenyúlni a szemünkbe, orrunkba , szereti húzni a hajunkat, mert azt hiszi, hogy le lehet szedni a fjünkről, mint valami sapkát. És néha persze úgy húzza, hogy könnybe lábad a szemünk. Nagyon szeret karmolni, szereti például a falat karmolászni, mert nagyon jó hangja van. Ugyanez a helyzet a fakeretes ággyal is.

Az éjszaka viszonylag jól alszik, csak egyszer ébred fel, szopizni. Amúgy már csak a reggeli és esti szopizás maradt meg.

Lassan eszik mindent, halat, husikat, zöklségeket, riszt, néha mondjuk tejberizst, vagy valamilyen tejes dolgot is, de azt még nem nagyon erőltetjük.

Most éppen , miközben írom a memoárjaimat, meg  hiszti. Nehéz napjain vannak, mert 4 fogacska akar kijönni elől. Ebből egy, épp ma reggel vettem észre - ki is bújt már . Ez a bal felső 2. szemfogacska. valószínűleg ezért szenved Panka nagyon. Nem igazán tudjuk lefoglalni semmivel, és mivelmost kelt fel éppen nem rég, és most ebédelt, tisztába is volt rakva 5 perce, csak a fogakra tudok gondolni.

Valahol 4 és 5 hónap között tartunk, fél úton. A hetek számolásában már elvesztettem a fonalat. Ettől a születésétől fogva tartottam is, de megtörtént. Már csak hónapokban mérem kicsiny gyerekem életkorát. Az a 4 és fél hónap éveknek tűnik, hol van már a születés-élmény. Ma megnéztem a neten egy videót, amelyben császármetszéssel született babákról volt szó. Ahogyan azt konstatáltam, fixált az anyuka-szentimentalizmusom, mert még mindig potyognak a könnyeim, ha újszülötteket látok. Nagyon megindít a törékenységük, az ahogyan árad belőlük az az egység, ami már belőlünk sajna elveszett. Talán ezért is jó gyereket szülni, vagy gyerekek mellett élni, mert visszahoz valamit abból a korból, amikor még mi is egységben voltunk, és tudtunk igazán szeretni.

Pankám szép lassan csereperedik, és egyik napról a másikra azt veszem észre, hogy amellett, hogy nézegeti, ha a kezemmel játszom neki, észrevette, hogy neki is van két kicsiny kezecskéje. Így mostanság, a reggeli ébresztő mellett az a kedvenc elfoglaltsága, hogy a szemei előtt tördeli a kezeit, mint egy vénasszony. Közben nézegeti, forgatja, néha bekapja az egészet, aztán csak az ujjacskáját; rájött, hogy amiket időről-időre bekap, azok hozá tartoznak, és ezeket kedve szerint tudja mozgatni.

A forgás még nem nagyon megy, de már lassan megvannak a lábacskák is. Ha peluscsere van, akkor felhúzza azokat a gyönyörű, puha, selymes lábacskáit és méregeti őket. Hoppá, bekerült más is a látóterébe, lassan meg a szájába is.

Az osztálytalálkozónak vége lett, úgy hogy én visszamentem Andrisért, aki a Mártival jött el az estéről. Ja elköszönni még úgy köszöntem el, hogy egy jelentőségteljes mosoly keretében megingattam a bal mutatóujjam és közöltem: Vigyázz magadra!! Andris valamiért - ki tudja miért- rögtön értette a célzást ( hiába 14 év az 14 év!! ) és közölte, hogy Jaj, hülye vagy!!!

Ok-gondoltam-majd meglátjuk.

Éjszaka próbáltam pihenni, aludn, de a mellettem szudikáló, néha újjszopó, néha izgő-mozgó, néha alig-hallom-úgy-szuszog csemetémtől nem tudtam. Mindig attól féltem, hogy ráhúzom a takarót a kis fejére, és baja lesz.

Na mindegy. Éjfél előtt 1 perccel felébredtem, majd éjfélkor megszólalt a telefonom. Andris volt. Menjek érte. Mondtam, már nem megyek sehova. De mégis elmentem. Első mondat itt foly.köv. :)))

Én ne kérdeztem semmi, ő meg nem mondott semmit. Gondoltam, az idő mindent elárul. Bízom az ösztöneimben, minden szónál erősebben működik.

De- nem történt semm különös, az életünk ment tovább, úgy ahogyan eddig is.

Közben Pankám ma 4 hónapos. És a Hold újra a Vízöntőben áll, így észveszejtő szélvihar van kint. Én is érzem a hatását, na de Panka kifejezetten rosszul van tőle. 40 perceket alszik át, amiből atn mikor áváltana az éber alvás fázisába, hangosan felsír, nem tudom visszaaltatni, csak ha kiveszem, cici, visszaalvás, vissza az ágyba. 40 perc múlva újra. Ehhez képest ma elég hatékony voltam, takartíás, főzés, mosás, gyerekaltatás kb 6x, porszívózás, és remélhetőleg este még vasalás.

Pankám már egész nagylány.  3 napja kapta meg a 3. oltását, ami után majdnem átfordult hasról oldalra. Másnap észrevette, hogy van kezecskéje, és szopizás közben imádja nézegetni. Ha leeszem hasra, rátámaszkodik a kezecskéjére, kitolja magát, és vidáman nézegeti a kis kezeit, hogy jé, nekem ilyenem is van.

Ma beletettem a vendégágyába a nappaliba, és a szélén van egy bolond méhecske. Ha meghúzzuk az alján a láncot, akkor zenél, és közben mozognak a szemei, meg a csápjai. Kicsikém ma felfedezt, hogy ha a kezével megütögeti a lánc végén lógó műanyagot, akkor elkezd mozogni. És aztán rájött, hogy hogyan kell a kezecskéjével megütögetni a láncot, és ezzel játszott. Pár percig el volt vele.

Rájött arra is, hogy van hangja. Na erre már régebben, de mostanában azt is felfedezte, hogy képes különböző hangokat képezni. Minden nap mást talál ki. Időnként olyan ijesztő hangok jönnek ki a torkán, hogy egészen megijedek, hogy jól van ez a gyerek??

Kezd nér csajos lenni. :)) Minden nap megmutatom neki a ruhácskát, amit felvesz, amit ő széles mosollyal nyugtáz.

Na nem. Nem a Pankáé, s nem is az enyém. De - családban maradunk, Apának volt osztálytalálkozója a hétvégén.

Hogy az igazat megvalljam, én még sosem voltam ilyen eseményen. Ha volt is - én inkább nem mentem el. Fogalmam sem volt mire is számítsak ezzel kapcsolatban. At sem tudtam, el tudok-e menni kicsi gyerekemtől, mert a találkozó 5-től kezdődőtt. Ekkor szokott kezdődni Panka lefoglalós időszaka 7-ig, amikor is jön a sokat emlegett fürdés. De nem volt nagy gáz. 5-re odaértünk, 6-kor asztalt bontottam, hogy a mamánál megetessem, megfürdessem a kicsi lányt. Félelmem alaptalan volt, Panka éppen vidáman pletyizett a szomszédasszonnyal - egészen addig vidáman, ameddig meghallotta a hangomat. Ekkor elfogyott a türelem, és hirtelenjében nagyon-nagyon gyorsan szopizni kellett. Anya persze szaporán eleget tett igényének.

Majd jött a pancsi, és hát nagyközönség előtt ugye nincs balhé, nagyon türelmesek, aranyosak vagyunk.

Az alvás már a mami kezében történt, állítólag nagyon-nagyon gyorsan álomba szenderedett az én kicsim.

Én mehettem vissza, egy kicsit megint emberek közé.

Jól esett ez az este. Kedves emberek között, akiknek tényleg semmiféle előítéletük nem volt velem szemben - nem így nekem velük. Szégyen, vagy nem ez az igazság. Utólag meg kell követnem magam, mert régen nem voltam enniy kedves ember között.

Már az elején gellert kaptam, mert a magenta gombomat nyomogatták, Máté Péter Egyszer véget ér című dalával. Ezzel kezdődött a találkozó. Tudom, nagyon gáz, de sajnos ha meghallom ezt a nótát, egyszerűen gyűlnek a gombócok a torkomban. Papírzsepivel nem készültem, sajnos....  Pedig kellett volna.

Andrisnak mondtam is, hogy nahát, úgy látom sikerült elhoznia az érzékenyebb felét is. :))

Még nem igazán tisztult le bennem az este, de olyan fura érzésem volt. Volt valami kapocs az emberek között, egy egész vékony de erős kötelék. Leginkább magamon lepődtem meg. Öregszem, változom. Sokkal régebben sokkal könnyebben elegyedtem beszédbe emberekkel. Majd nem sokkal régebben már nem túl könnyen ment ez nekem.

Most - lehet, hogy ki vagyok éhezve az emberi hangokra - ment ez nekem. Ez a bezártság lehet, hogy arra is jó volt hogy azt a ici-pici gőgösséget, ami volt bennem, egy kicsit ledöntsem magamban. Mert volt ilyen is.

Aztán találkoztam önmagammal is. Régi önmagammal. Épp velem szemben ült az asztalnál. Döbbenet, mikor látod magad kívűlről. Rájöttem, milyen nehéz olyan emberrel beszélgetni, aki szeretne társalogni, mert látod a szemén, hogy érdekli amit mondasz, hallgatja a szavaidat, de sehogy sem tud bekacsolódni. Nem vele beszélgettem, ő csak egy kívűlálló volt. Így döntött. Csak néz és néz, és párszor rátekintesz, hogy ha akar valamit mondani, bíztasd. Aztán még párszor, míg végül ő zavarba jön, és zavartan elfordítja a pillantását. Azt hiszi, azért nézed, hogy zavarba hozd, pedig csak prbálod bevonni a beszélgetésbe.

Hát igen, ez is én voltam.

Van még élmény. :)) Az asztal végén ülő lánycsapatból egyszer csak kiszól egy erőteljes hang: hallod Andris: a DM szerelmes volt beléd. Mire Andris nem kisebb hangerővel: Én is!!! :)) Csak egyikőnk sem tudott a másikról.

Na mindegy. Egy ideje már elmerültem a hangulatban, és arra eszméltem, hogy Andris nincs ott velem. Gondoltam, megnézem mi újság, nehogy úgy járjon, mint az emlékezetes 30. szüéletésnapon, amikor kiütötték a pálinkák. ( és az egyéb szeszes italok. )

ÓÓÓÓ. Félelmem alaptalan volt. Andris jól volt. Tök jól. Kinn a WC előtt DM-val beszélgetett, meghitten. :))

Én egy pillanatra meghökkentem, hogy hoppá, milyen szemfüles az én drágám, de nagyon gyorsan bevágódtam a WC-be, és közben felmértem a terepet.

Márti kedves, nőies, lágyhangú és tényleg aranyos lány. A bemutatkozásában elmondta, egy 13 éves kapcsolata ment tönkre, és van egy ugyanennyi idős gyereke is.

Hát, ne ne áruljátok el senkinek, de úgy sem kell tovább mondanom. Akik ismernek.... :))

De - szeretem a kihívásokat, így mire visszaértem az asztalhoz, megérett a gondolat - hazamegyek.

Igen, Panka elmúlt 3 hónapos. Elmúlt? Félúton van 3 és 4 hónap között, 14 hetes, éppen ma. Újabb fordulópont kis életünkben, és egy kicsit a számvetés ideje.

Büszekséggel jelenthetem, van már rendszerünk. :)) Ami pár hete még gondot okozott ( ÉÉÉÉÉn alakítsak ki rendszert??? Honnan tudjam, milyen rendszer lenne jó ennek a csöppségnek???? ) Ha én nem is bíztam kellőképpen magamban, Panka bízott bennem annyira, hogy sugallta, mikor kit szeretne. Ehhez hozzátettem, hogy én mikor mit szeretnék, és teszek, és íme. A rendszer megalkottatott. A részletek nem lényegesek, igazából mára 4 sararokpontja van ennek afélelmetes dolognak: délelőtt alvás, délután alvás 3-4 ig, 5-kor már kukorékolás egész 7-ig. Ezt a 3-4 órácskát kell valahogyan eltölteni játékkal, masszírozással, és a félelmetes esti fürdéssel. :)))

3 hónapos kora után, úgy döntöttem megpróbálkozom a masszírozással. Az idő éppen megfelelő erre, mert egyre melegebb a levegő, a lakásban is, Panka már jól ismer, és azt hiszem, már azt is megismeri, hogy amikor a kezemet összedörzsölöm, és ő az ágyon fekszik, akkor eljött a masszírozás ideje. Úgy érzem, megnyugtatja őt, talán kevesebb így a fürdés körüli hiszti is. És nem utolsó sorban,épül közöttünk egy nagyon erős szövetség, aminek a bizalom az alapja. :))) Ez pedig bárhonnan is nézzük, mindkettőnknek nagyon fontos.

Megismeri, követi a szemével, és igényli Apát, akivel a kezdetek - lsd. születés- óta nagyon erős a kapcsolat. Ha Apát meglátja, szemeit tágra nyitja, és hatalmas kéz és láb csapkodásokkal, sugárzó mosollyal tudatja, hogy ÚÚÚÚÚÚgy szeretlek, Apa :))) Nagyon jó látni.

És ilyenkor Apa olyan, mint csoki a forró gőzben.... :)) Olvad..... :))

CUMIval leszámoltunk, és lassan megtaláltuk a kezecskéket, amiknek több funkciójuk van. Egyrészt, ha éhesek vagyunk, megpróbálhatjuk megenni az egész kézfejünket, óriási cuppogások kiséretében.

Másrészt, ha aludni akarunk, akkor jön az áldott hüvelykujj, és azt szopizzuk, hangos cuppogások kíséretében.

Már tudunk fogni a kezecskéinkkel, és már kinyitva tartjuk a markunkat az idő nagy részében. Kalimpálunk vele, időnként jól fejbe kólintva magunkat, Apát, vagy Anyát.

Fontos, hogy szopizás közben kapaszkodjunk valamibe, erre legalkalmasabb Anya mutatóujja. :)))

Már van olyanunk, hogy félelemérzet. Már nem nyugtat meg a porszívó, és nem tűrjük csöndben az orrszívást. Ha Anya bekapcsolja a porszívót, Panka elkezd üvölteni, bizonyítva, úgyis Ő a hangosabb. És nyer, mert ilyenkor Anya lehalkítja azt a hangos dögöt.

Tudunk már hisztizni. Elég nyomatékosan tudtára tudjuk adni Anyának, ha mondjuk álmosak vagyunk, és nem szopizni akarunk. Ilyenkor mint egy mérges borz, a sírásba morgás vegyül, egy kis fejrázás, és olyan tekintet, hogy NEM ÉRTED, HOGY NEM AKAROK MÁR ENNI???? ÁLMOS VAGYOK!!! ALUDNI AKAROK!!!

Aprpopó. Eddig volt a torkos Panka, mostantól mormota Pankám van. Az éjszakát szinte végigalussza, néha ébredünk fel hangos cuppogásra, majd hajnal 4-5 körül cicizés, és ahogyan említettem, a délelőtt és a délután egy része is így telik. Nem gáz ha nincs kaja, na de hogy alvás???? Na olyan nincs. Ha van, akkor ordítás is jár hozzá. Szóval, ezzel nem illik játszani. :)))

Na és anya...

Hát, mint a fenti példából látszik, elvesztem... Ciki, nem ciki, ez a többesszám ez így marad egy darabig. Beleolvadtam ANYA szerepembe, és to tell the truth, csöppet se bánom. :)))

Szeretem ezt az állapotot, most, hogy úgy tűnik,sikerült összes félelmemet kiálmodni, feldolgozni, átélni az elmúlt 3 hónap alatt. Szeretem az ezzel járó befelé forulást, ami kijár nekem és szükséges is. Nagy dolgok történtek velem - velünk az elmúlt időszakban - már azt se tudom, honnan számítsam - és úgy gondolom, ez a megpihenés, és figyelmem átirányításának időszaka is.

Változás most is van körülöttem, mert az Anyaság azt eredményezi majd, hogy emberek jönnek és menni is fognak mellőlem, de ez az utazás mindenképpen életem legszebb része. 

Szeretem Királyrétet. Andris is szereti Királyrétet. Panka még nem tudja, hogy Ő is szeretni fogja.

A hétvége 1,5 napját ezen a gyönyörű helyen töltöttük, azért a prózai célért, hogy tavalyról megmaradt kevéske ÜCS-et elköltsük.

Én voltam az ötletgazda, és nem bántam meg, hogy így döntöttünk. (Ez itt nem a reklám helye.:)) )

Királyrét üdülőhelyiséget az Isten tökéletesnek teremtette. Börzsöny közepén, gyönyörű ősfák között, parányi tavacska partján fekszik egy Kastélyszálló. Mi itt szálltunk meg, igaz a két éjszakára tervezett pihenés közben egy éjszakásra sikeredett. De a 1,5 nap alatt mindenkinek volt része bőven mindenben, mi szem-szájnak ingere.

Öten indultunk, Mazsiék külön autóval jöttek. Péntek este a vacsorán és az azt követő duma-partin kívűl semmi izgalmas nem történt, nekünk. Nem úgy azoknak a 16-18 éves fiataloknak, akik itt szálltak meg, és voltak vagy 30-an. Ők baromi jól érezhették magukat, mert kb. éjfélig a főútra néző ablakunk alatt visítoztak, ugráltak, szaladgáltak. Fiatalság, óh szép emlékek. :(( Kicsit azért aludtunk is, Panka is viszonylag jól aludt.

Másnap reggeli, Panka még alszik egy keveset, én addig olvasok.

A fiúk elindultak pecázni, nem nagyon izgatott fel a dolog. Ám hamar kiderült, hogy a telihold az emberekre úgy hat, hogy dilisek lesznek, a csecsemők feszültek... halak meg éhesek. Hála Istennek.

A fiúk így nem csak zsinórt áztattak, hanem sok-sok halat fogtak. Legalább 6 pontyot, 2 compót... Eddig bírtam követni. Mazsika szuggerálta a vizet, egész nap a parton ült, nem tágított a fiúk mellől. Mi meg, kényszeresen sétáltunk, amit én egyátalán nem bántam. A levegő isteni volt, a fények csodásak, a madarak formában, akárcsak a szomszédban lévő lovak.

Így történt, hogy megint volt egy-két pillanat, amelyet azt hiszem míg élek, nem felejtek el.

Egy alkalommal Pankával sétáltunk vissza a tópartra, és nem a szokásos útvonalon mentünk, hanem hátul, a kastélykerten keresztül. Ez önmagában csodálatos útvonal, de a ördög megint csak a részletekben rejlik.

Panka csuklani kezdett, és nekem utamba került egy hintaszék. Gondoltam, leülök, várok egy picit, nincs ott senki, ha nagyon csuklik, akkor megszoptathatom, távol az emberektől. Panka csuklása szép lassan alábbhagyott, és elaludt.

Ültem, és szép lassan kibontakozott előttem a kert.

Először az illatra lettem figyelmes. Édes virágillat kevergett a langyos levegőben, a méz illatára emlékeztetett. Ekkor vettem észre, hogy mellettem egy fehéren virágzó bokor terül el. A virágot halkan döngicsélő bogarak dongták körül, minket diszkréten elkerülve. Előttem a gyönyörű zöld fű, amely sárga, selyemszirmú virágokat bújtatott.

Jobbra tőlünk egy csüngő, hatalmas lilaakác, ami pompásan ragyogott a tavaszi fényben, nem is beszélve az illatfelhőről, ami körüllengte.

Míg így nézegettem, egyre gyönyörűbbnek láttam ezt a helyet, és egyre biztosabb voltam abban, hogy boldog vagyok, hogy ott vagyok. Egyedül, Pankával. :))

Az az érdekes ezekben az élményekben, hogy emberhez nagyon kevés boldogságélményem köthető.  Ilyen érzéseket csak a természet tud belőlem kihozni.

És persze Panka.... Ő ezekben a percekben békésen szundikált a mellemen. Tényleg percekben, mert ez kb. 5 percig tartott. Utána felébredt, és minden visszazökkent a régi kerékvágásba. Ő nyugtalankodni kezdett, anyának stand up and go on.... Vagyis felállás és séta tovább.... majd újra csönd, nézelődés. :)

Tettünk egy jókora sétát az erdőben is, megint csak ketten, kicsi lánykámmal. Bár egész nap ketten vagyunk itthon is, én kifejezetten örültem, hogy magamra maradhatok Vele, és csak rá, meg a gondolatokra, meg magamra figyelhetek.

Az erdő is csodálatos így, tavasszal. Egy darabig a tóparton sétálunk, ahol még sok ember horgászott.

De aztán elhagytuk a tavat, és ketten maradtunk. Néha talákoztunk emberekkel, családokkal, és nagyrészük - minő meglepő - köszönt vagy fogadta a köszönésemet. Az útviszonyok nem voltak túl rózsásak, de Pankámat ez hidegen hagyta, és szépen elszundikált a kocsiban. Itt legalább a madarakon kívűl nem zsibongott senki.

És megérte ez is. Útközben találtunk egy tavat, ami már kiszáradt és inkább csak pocsolyának nevezhetjük. Itt már halak nem annyira, viszont békák százával lehettek. Mulatságos koncertet adtak. :))

Ahogy beljebb mentünk egyre csendesebb lett minden, és én kezdtem magam úgy érezni, mint Narniában a gyerekek. Kicsit megelevenedett az erdő. Egy bokron két levél ( tökéletes szélcsend volt) táncolt, gondolom csak nekünk. :)))

Az út közepén, ami sétánk végét is jelentette - egy hatalmas tócsa, amit csak Istenke tud, hogyan került oda. Eddig az úton minden száraz volt, nyoma sem volt víznek. Egy csapáson pedig kb 30 m2-en akkora pocsolya, amit már kikerülni sem lehetett babakocsival. Ámélkodtam egy kicsit, gondolkodtam, hogy kerülhetett ide ez a vaddisznó-fürdő hely, de aztán nagy-nagy szomorúságomra, visszafordultunk.

Vissza, megint az emberek, a zsivaly felé.

Anyukám - aki sajnos már nincs itt velem - mindig azt mondta nekem, nagyon nehéz az anyaság. Tudhatta, tudta, mert 5 gyereket nevelt, nem éppen szerencsés körülmények között.

Én meg legyintettem fölényesen, hogy jaj, anyám már megint szentimentális, meg sajnálja önmagát, meg különben is.... Mindenkinek meg kell tapasztalnia azt, amit vállalt.

Ma azt hiszem, visszanyalt az a fagyi... :))

Eddig - Panka közel 3 hónapos koráig - élveztem az anyaság szépségeit, és ha valaki nehézségről kezdett volna okoskodni, akkor még mindig fölényesen legyintettem volna... Miről beszél?

Arról, hogy éjszaka egyszer - kétszer fel kell kelni szoptatni? Vagy a sorozatos rémálmokról, amikor minden éjjel a párnát vagy a paplant tapogatom, mert azt hiszem, hogy megint elaludtam szoptatás közben és ráfeküdtem a gyerekre? Vagy azt esti hisztikről? Ugyan!!! Bagatelllll!!!

Már tegnap éreztem, hogy ez mai nap más lesz, mint a többi. Talán lehet, hgy vízválasztó.

Ma kaptuk az első oltást. Vagyis Panka kapta... Én úgy remegtem reggel, mint akkor, amikor Pankával a hasamban eldöntöttem, hogy kihuzatom a 3 gyökeres, nem kicsit szuvas, félig letört fogamat, amit látva a fogorvos picit idegesen tördelte a kezét, hogy MIÉRT NEKI KELL EZT KIVENNIE???? Szóval nagyon remegtem....

Kicsiny gyerekemet  fél tízre vittük a doktor nénikez, aki k. 3/4 9-kor aludt el reggel, vagyis fel kellett ébresztenem. Próbáltam kíméletes lenni, és úgy tűnt, hogy sikerült is, mert édes kicsim útban doki néni felé, még mosolygott rám. Már akkor gyanúsan nézett, mert nem a megszokott csillogó szemű anya ült mellette, hanem anya, aki szemében most egy kis aggódás látszott.

Beértünk a rendelőbe, várunk kell Ok, várunk türelmesen. Pankám aludna, de nem tud, mert az előttünk várakozó gyerekek nem túl csendesek.

Végre mi vagyunk sorosak, és hát akkor már tényleg remegtem... Bemegyünk, Pankámat leteszem az asztalra, és drágám éktelen üvöltésbe kezd. Még nem történt semmi...

Na, vetkőztetés, méricskélés, vizsgálat, gyerek üvölt.. Én meg vörösödöm, már majdnem bőgök, de tartom magam. Apa kint úgy rohangál, mint a sebzett oroszlán, fogalma sincs, mért tart ilyen sokáig, és mért sír, meg különben is...

Végre -már nagyon vártam, hogy vége legyen- elérkezik az idő, lefektetem,  egy pillanatra megnyugszik, majd amikor beleszúrják a tűt egy pillanatra megdermed, és újra éktelen üvöltés.....Olyan, amikor pár pillanatra bennakad a levegő.... Itt végem lett.. Még mindig tartom magam, de már tudom, nem sokáig bírom. Nehezen jön szó a torkomra, nehezen válaszok, és alig várom, hogy vehessem az irányt a szoba felé, ahol végre kettesben maradhatunk..

Néhány másodperc múlva ki is lőhetek, és elkezdhetem vigasztalni Pankát egy jó adag cicivel.. és magamat, mert addigra patakokban folytak a könnyeim.... Még most is, ha rágondolok.

Eddigre ért be Apa, akinek ez már kicsit sokkk volt. Végig kellett hallgatnia azt, hogy a gyereke üvölt hosszú perceken keresztül, majd még én is bőgtem, mint a szamár....

Igen, kedves barátaim, akik idetévedtek :))) Ne legyenek bennetek kétségek: az anyaság tényleg nagyon nehéz...

....... mert az ember ekkor jön rá, hogy életében még ennyire nem szeretett senkit, mint azt az 58 centi csodát.

Azt a csodát, aki ha meghallja, hogy ANYA érces fahangján énekli neki a "kiskacsa fürdik"-et, akkor megnyugszik és elalszik..

Pedig ettől mások nem szoktak megnyugodni...

El kell hogy mondjam, este 8 óra, és ha visszanézek a mai nap eseményeire, csak úgy dagad  a mellem - a büszkeségtől. Eddig hisztikről, feszültségkiadós üvöltős esékről beszéltem, és ma el kell hogy mondjam, nyoma sem volt ezeknek. Persze, miközben írok, meg is világosodtam. Ami ennek az kát illeti.

De - erről majd később....

Szóval mai vendégségben voltunk, és ahogyan az lenni szokott Pankát senki nem hagyta szó nélkül, és anélkül, hogy megérintse, vagy 10 cm közelről mosolyogjon rá. Hát ez már nekem, kifejlett idegrendszerű felnőtt embernek sem volt piskóta.... Sőt voltunk olyan vendégségben, ahol  egy 11 hónapos Kristóf baba, és 4 éves Dávid fiú él - nem túl csöndesen. Mindezt a napot úgy csináltuk végig, hogy Pankám az autóban és mamáján aludt fél-fél órát, ezeket leszámítva kerek, kíáncsi szemekkel és széles mosollyal kísérte figyelemmel az őt pásztázó szemeket és kezeket.

Szóval - azt kell mondjam, már ezért is olyan nagyon büszke lnnék a gyerekemre, hogy az csoda...

De még hazajöttünk, és hát nem iskerült az elalvás, bár szopiztunk, szopiztunk, nem jött Álom-manó. helyette jött vissza kb 2,5 dl tejci. Mert hát ha szopizunk, és nem alszunk, akkor jön a tej, és hát pici gyomrunk még nem feneketlen. Hát túl azon, hogy Anyát meg Apát halálra ijsztettük, és magukat meg Anyát jól eláztattuk, semmi nem történt. Átöltöztünk, megnéztü, hogy a kacsák még mindig megvannak, és mivel még mindig csak 6 óra volt, elmentük sétálni. Újabb alvás - egy pici. Hazajöttünk, és hát konstatáltuk, hogy a pici gyomrocskában az ég egy adta világon semmi nem maradt, mert drága gyerekem úgy tátogatta szájacskáját, mint egy kölyökgólya. Szopizás, és jön  fürdés, APA erős kezében.

ÉS itt van a kulcs. Szent meggyőződésem, hogy Panka ragaszkodik ahhoz, hogy KETTEn fürösszük, és ha Apa valamiért nincs itthon, akkor ezt hangos nem szeretem üvöléssel adja tudtunkra. Ma - hál Istennek, nem így volt.
És a hab a tortán, jó hosszú szopizás után az én Drágám - egyedül aludt el.... Gyönyörű nap ez a mai. :)))

Azért is, mert ma - ahogyan azt említettem, vendégségben voltunk, és újra láttam Kristófot és Dávidot. Dávis születésnapos volt, ma lett 4 éves. Nagyon helyes, és már egy picit nyitottabb is, mint volt régebben. Kapott ajándékot tőlünk, aminek úgy láttam, örült. :))))))

Kristóf más tészta. Megláttam, és egy csapásra beleszerettem.

Ahogy később láttam,  szerelmem egy picinykét viszonzásra talált, mert már legalább 3x megragadta az orromat, és próbálta eltekerni a helyéről. Ez nála állítólag nagyon nagy dolog, mert senkit nem enged magához közel a drágám. Ehhez képest én megfoghattam kicsi kezét, többször is, és még meg is simogathattam.

Azt hiszem, a kukucska miatt van. :)))

De azok a szemek.. Gyönyörűek.... és az a csalafinta mosoly.... :)))

Hát, ha eddig  felmerült volna kételyem azzal kapcsolatban, hogy kell és lesz egy kisfiam, akkor azt gondolom, ma mindez elszállt.

NEKEM LESZ EGY KISFIAM :)))))))
 

Arra jöttem rá, élvezem ezt a blogos dolgot. :)) Úgy használom, mint régen a naplómat, bár ez talán egy kicsit - nem olyan személyes, és lehet publikusabb, mint egy napló.

Egy kicsit olyan, mintha a barátaimmal beszélgetnék - persze egyoldalúbb - és nem is kell olyan nagyon félnem tőle, hogy az én általam kiválasztott személyeken kívűl valaki olvasgatná. Ha olyan lesz benne, max nem publikálom :)) Mert az élet - így itthon- kicsit egysíkúvá válik, és hát hiába a sok gondolat, mire emberhez érnek, rég elvesznek. És nem is kell mindent mindenkinek tudnia, egyébként. Na mindegy.

Szóval hiányoznak a barátok, akik előtt persze le a kalappal, mert amikor csak lehet jönnek és látogatnak, és hívnak, és én is hívom őket. De akkor is hiányoznak :))

Ma reggel még félkómásan Panka szokásos reggelijét fogyasztgatta, amikor szokásához híven megragadta piciny kezével a mutatóujjamat, mintha egy kis kapaszkodót keresne benne. Nem első alkalom ez, és nyilván nem az utolsó, de arra gondoltam, hogy a világon nincs még egy annyira selymes, puha, meleg, kezecske mint az övé.

És, hogy milyen jó lenne ebből is, meg a babaillatból eltenni későbbre, mikor már nagy lesz, és nyoma sem lesz a puha kezecskének, babaillatnak. De a világot nem így teremtették, hanem megtanítandó, élvezzük a mát, a pillanatot, mert nem sok minden menthető át több évtizedekkel későbbre. Persze, lesznek fotók, videók, de az érzéseket, illatokat, érzeteket, érintéseket csak egyszer élheted át, abban a pillanatban, amikor megtörténnek.

Elmúlt  a 9. hét, és a 10. héten vagyunk már és hirtelen pánikba estem. :)) Kb. 2 hete még azt gondoltam, lassan megy az idő. Most azt látom, hogy piciny gyermekem tudata szépen lassan, de  - hál' Istennek biztosan- nyílik a világra. A szopizás már nem olyan egyszerű, mint, mondjuk 1 hete volt. Egy hete még csak ettünk, néztünk anyára kerek szemekkel. Most már a szemébe nézünk, és ha anya szeme csalafintán mosolyog, akkor nem álljuk meg hogy ne mosolyogjunk vissza, sőt ne kezdjünk el hablatyolni, babanyelven. Ezek az eöööeee, áuuuu,grrrrrr, stb. Majd néha, ha már unjuk, és rég nem volt cici a szánkban, akkor egy heves jujjjjjj kezdetű sírással adjuk anya tudtára, hogy most ennénk egy kicsit, és majd később folytatjuk a diskurzust.

Aztán nagyon szeretjünk a vörös színű famennyezetet, amit ugye már korábbról ismerünk, hiszen anyával együtt festettük. Igaz, akkor még pocaklakóként, na de akkor is.... Vigyázni kell, mit viselek a szoptatáskor mert a túl színes darabok úgy elterelik a drágám figyelmét, hogy győzzem kivárni, míg megunja a nézelődést :))

Itt van a csuklás is. Kezdetektől fogva, kicsi drágám, nagyon sokat csuklik. De már a hasamban is volt, hogy napi 3 alatt meg sem állt. Ilyenkor vagy fázik, vagy beragad a levegő, vagy akármi is lehet.  Régen - hehe, 1 hete - felvettem megszoptattam, ahogyan azt a kórházban tanácsolták.

Most már nem így van. Nem akkor szopizunk, mikor anya gondolja, hogy inni kellene. Akkor, mikor Anna baba megunja a rángatózást és felsír, hogy na, most már vedd észre, hogy csuklom, és adj innom, végre. Mint most is. Egy kis szünet.....

Meg még egy kicsi.....

Újra itt! :)) Micsoda öröm, ha ember gyereke 1,5-2 órai  feszültségkiadós üvöltés után - csöndben van és alszik. Persze, fürdés még nem is volt. Mi lett volna akkor, ha még fürödtünk is volna? Anya engedett, és maradt a cicamosdás - popsimosás, arctörölgetés, és a remény, a gyerek hamar elalszik.

Elaludt. :))) Csönd van. :))) Végre :)))

Üvöltés közben - mikor Panka üvölt, nem mikor én :)) - kavarognak ám a gondolatok.....

1. Hisztizik. Ez hiszti, tuti az. Mindjárt leteszem, velem nem hisztizik.....

2. Nem, ez nem lehet hiszti, még csak 11 hetes!! :))

3. Fáradt, szegény drága gyerekem. Biztos, csak fáradt. Rengeteg inger érte ma is, nem tud elaludni. ( ilyenkor megy a szeretgetés, ölelgetés, nyugodt hangon való vigasztalás....)

4. De, pont a múlt héten tanítottam meg neki, hogyan kell egyedül elaludni. Most aztán füstbe ment minden, kezdhetem előlről.

5. Nem baj, ez csak átmeneti állapot. Biztos a Vízöntő-hold miatt van, meg hogy olyan veszettül fúj a szél, holnap esni fog az eső, érzi az időt. Holnap már víz nap van, kezdjük újra az egyedül elalvást. :)) Jaj nekem :)))

6. Szegény én!!!! Már majd leszakad a hátam, 2 órája vigasztalok és semmi hatás. Volt már hason a lábamon, a kezemen. Raktam már cicire, de látni sem akarta, mit tömöm őt, mikor Ő álmos, nem értem meg??????

Na, de egyszer majd ez is elmúlik. Elmúlik ennek a kornak az összes szépségével együtt, sajnos. Mert bárhonnan is nézzük, akkor is imádnivaló, amikor magán kívűl üvölt, mert a mienk, minket választott, azért hogy tökéletesítse önmagát, minket és mindenkit, akivel kapcsolatba kerül. Szép utazás. :)))

Na igen! Hát kezd a dolog kicsit bonyolulttá válni. Eddig voltak az "éhes vagyok" sírások. Most már nem csak éhes-vagyok sírás, de van álmos vagyok, unatkozom, nem-pörög-a-kacsa sírás. És gyanítom: még nincs vége a varianciáknak.

Hogy az elejéről kezdjem: a háton alvást felváltottuk hason alvással, így az én drágám alvás közben rengeteg dolgot képes művelni. Például az ágy egyik végéből felevickél a felső végbe, majd befordul 90 fokot. Reggel, amikor keresem, majd' szörnyethalok, hol van a gyerekem? (Amúgy is kicsit neurotikus vagyok, mióta megszületett a drágém . De erről majd később ):)) Miközben evickél, bőszen markolássza a lepedőt (ezért jó a kifeszíthetős, matracra húzható fajta). Ha éppen nem lepedőt markolászik, akkor öklöt, sőt ma már ujjat szopizik. Ugye CUMI véres leszámolását követően most megtaláltuk a mindig kéznél lévő: kezünket. Az ujjszopás technikája még finomítást igényel, mert néha még túl mélyre megy az ujjacska és hát az nem finom... :)) DE- ahogya ismerem a gyerekemet, pár nap vagy hét és ez sem lesz probléma.

Fürdés: a vetkőzés még hagyján. Még elmegy szájgörbítés nélkül. A pancsi az finom. Meleg a víz, anya vagy apa keze simogat. De a törölközésnél és az öltözésnél elszakad a cérna. Ételen üvöltésbe kezd drágám, amivel apjára a szívbajt, rám meg az agyvérzést hozza. Egyébként Panka nem túl sírós, de az egész napi felgyülemlett feszültséget az öltözéskor mind kiadja. Hát -ezek szerint van bőven.

Ja : mint említettem, háton alvást felváltottuk hason alvásra. Már azonban nemcsak az alvás de a fekvés sem nagyon megy háton. Kivéve: ha vannak kacsák. Kacsák vannak, a felső kiságy felett pont középen. Nagyon szeretjük őket ha pörögnek, mert szép színesek, és nem szeretjük, ha nem pörögnek. Ilyenkor sírunk egy kicsit, és nocsak, megint pörögnek. IGen hangosan beszélgtünk a kacsákoz, gyors levegővételek kíséretében, aminek gyakorta az a következménye, hogy beakad egy picinyke levegő, és hopp kezdődik a csuklás. Anya ilyenkor kikapja Pankát, s jöhet a szopi. Így nem nehéz havi 1 kilót hízni, kérem. :)))

Ezek mellett gyönyörűen tartja fejecskéjét, és a kezemben büszkén és egyenesen tartva magát-szemléli a világot.

A rendszer. Életem megnyomorítója. Én magam nem vagyok egy rendszerszerető ember, szeretek ugyan tervezni, de a spontán dolgokat jobban bírom. Már pedig a gyereknek, csecsemőnek rendszer kell. Ez a biztonságot, megnyugvást, mert tudja mi miután következik. Van néhány biztos pont a napjainkban,mint például fürdés, utána szopi, alvás. De az egész napot felosztan úgy, hogy mindig mindenkor ugyanazt tegyük, nekem elég őrületesen hangzik. Mert az idő: egyik nézőpontból veszetten rohan, a másik nézőpontból meg csak vánszorog. Elrohant a 9 hét, és a szülés élménye már csak távoli homályban van az emlékezetemben. Nagyon sok minden történt a 9 hét alatt, és ugyanakkor kevés, mert egy kicsi embernek rengeteg képességet kell megszereznie. Döbbenet ez, és az ember csak most látja mennyire összetett feladat az ÉLET, amit mi, felnőttek élünk. Pélául soha nem gondoltam azt, hogy szemizmaink mozgatása nem velünk született képesség. Meg kell tanulnunk ugyanis a mozgó tárgyakat, először anyát és apát követni a tekintetünkkel. Először ez csak statikusan meg, vagyis a kezdő pontból a végpontba tekintünk, a közötte megtett utat nem tudjuk követni még.

Hol vannak már azok a régi szép idők? :) A CUMI-nak befellegzett!

Kezdem előlről, mert elég hosszú története van annak, hogyan számoltunk le ideje korán a CUMI-val.

Szóval, hogy hogy nem, 4 héten keresztül az én drágaságom úgynevezett bimbóvédővel szopizott, mert anyukája kitalálta, hogy ez kell neki: kényelmes, szép, diszkrét, és a gyereknek is jó, mert nem kell sokat küzdenie vele. Teltek azok a hetek és Panka-anya kezdett besokallni a diszkrét, szép, kényelmes bimbóvédőtől, mert a szoptatások kissé bonyonyulttá váltak vele. Folyton mosni kellett. De tényleg folyton..... Egyszer csak végig suhant az anya agyán, hogy ok: fenti előnyökkel még mindig rendelkezik ez a csodavédő, de mivan, ha mondjuk nem otthon vagyunk, hanem kint valahol máshol. Ahol nem moshatok sem kezet, sem szerszámot?

Így jutottam el a felfedezésig, hogy le kell számolnunk ezzel az alkalmatossággal. Ezt eldöntve már csak egy kérdés maradt: na de mit szól ehhez az én gyönyörű gyerekem?  Hát szólni ne szólt semmit, de ha már anya ezt eldöntötte, akkor Panka úgy döntött, legyen. És Ő is leszámolt a bimbóvédővel.

És mot, hogy már tudja milyen az igazi cici, nem szilikon cici, azóta a CUMI csak úgy röpül Panka szájától olyan messzire, és újra fél - 1 és 1, 5 óránként .....

A talán kissé naturális történet lényege nem a CUMI és más szilikon csodák, hanem a kommunikáció. Az, ahogyan az 5 hetes gyerek, aki még nincs is ebben a dimenzióban teljesen, kommunikál az anyjával. És persze rajta kívűl még sok mindenkivel.

Külső szemlélő hitetlenkedne, persze, ez csak véletlen. Ő még pici, nem tud beszélni, kommunukálni. Én TUDOM, hogy nem az, mert ez nem az első eset, hogy kérek valamit tőle, és ő - ha megteheti - megteszi.

Szóval,

El sem hiszem, de ma egy hónapja tötént meg, hogy megszületett Panka. Mintha egy élet telt volna el azóta. Amikor hazajöttünk olyan távolinak tűnt, hogy Pankát már ne újszülöttként, hanem csecsemőként emlegethessük majd. És tessék: már csak 2 hét van hátra, és máris korszakot váltunk.

Tegnap, a mai nap előszeleként, jelezve, nekem már Nagylányom van, megkaptam első tudatos, Panka mosolyomat. Nem akárhogyan ám: álmából felébredve, egyenesen a szemembe nézett és szélesen elmosolyodott. Még most is bepárállik a szemem, ha rá gondolok :))) Nincs ennél szebb. :)

Tegnap előtt - kedden - meglátogattak Mazsi barátnőmék. Panka ennek örömére megmutatta, hogyan is tud ő megismerkedni Nyuszi barátunkkal. Gondolta, ha már itt van  Húsvét, akkor ideje hogy barizzanak egyet. Hát ezt is csak párás szemmel tudtam nézni, természetesen.

Ma, annak örömére, hogy Drága Gyernekünk 1 hónapos lett egyszerre több korszakalkotó tettünk is lett hirtelenjében.

Például - életünk kockáztatásával elindultunk a faluba. Mint tudjuk, Tinnye nem nagy település, de ahhoz, hogy némi élelmiszer vagy gyógyszertár közelébe jussunk elég komoly kockázatot kell vállalnunk. Autó - egyenlőre - nincs, sőt a megrendelt hordozókendő a 3 napos szállítási határidő ellenére sem tud elég korán érkezni, ergó marad a babakocsi. Jó kis járgány Ő, csak sajnos nem közútra és a mellette található füves területre tervezték alapvetően, hanem gondolom én, közepes minőségű járdára. Na, azon is mentünk, de előtte kb. 100 métert a főúton, hogy közben mellettünk vagy épp 80 km/h-val száguldott egy autó vagy két pótkocsis kamion robogott teljes valójában Tinnye irányába. Nekem eközben nem volt természetes a mosolyom, szidtam a polgármester és a fejlesztő összes felmenőjét, ugyanis 100 m hosszúságba nem hiszem el, hogy nem fér bele egy járda. Ez is luxus ma itthon. Nagyon örülök.

Kellemesen megküzdöttünk a fenti helyzettel - már kezdtem magam biztonságban érezni - a visszaútig. Gondoltam, ha kutya nincs szabadon, akkor egye fene ezt a kis közjátékot, majd valahogyan megoldjuk visszafelé is.

MInt tudjuk, a gondolat teremt, jól sikerült ez is. Tudok én, ha akarok. Mit ad Isten, mire kiértem az útra egy jóságos tekintetű, de jegesmedve méretű kuvasz tartott éppen felém és a babakocsiban fekvő Panka felé. Semmi vészhelyzet, nekem lábaim már zsibbadtak, és az előttem kb 10 méterre lévő átjáróra koncentráltam nagyon erősen, amin át tudtam menni a másik oldalra. Csakhogy a kutya is efelé tartott. Szemeim előtt megjelent S. K. Cujó-ja, és már láttam magam előtt, ahogyan ránktör ez a vszedelmes állat.

Nem voltam igazságos ezzel a jegesmedvével, mert tényleg nem akart ő semmi rosszat. Élvezte a szabadságát, és szórakozottan szaglászott, jelölt és élte az életét. Mindenféle korlátozás nélkül.

Végül persze átértünk a másik oldalra egyben, akarom mondani kettőben.

Eljutottunk a boltba, majd a gyógyszertárba is. Ez utóbbi helyen Pankám folytatta tegnap megkezdett drága szokását: ÜVÖLTÖTT!! Na nem egyszerűen, nagyon. Jó, biztos meleg volt, most foghatjuk erre. De tegnap este óta egyfolytában csak szopozni akart. Én meg rettegtem az elkerülhetetlentől: túletetem, és akkor ettől fog ordítani.

Megoldottuk a nagy feladatot: Panka 1 hónapos születésnapjára CUMIT kapott. Nem vagyok túl büszke eme tettemre - bár tudom, hogy vannak emberek, akik követtek már el ennél nagyobb bűntettet is az emberiség ellen - de egyszerűen nem láttam a kiutat. Ma hazaértünk,dobogó szívvel adtam oda a cumit Pankának, aki hamar rásimert. Ez kicsit olyan mint anyáé, de nem jön belőle semmi. Nem baj, még küzdök vele egy kicsit, hátha jön.

Hát küzdött a drágám, és nagy nehezen, hatalmas cuppogásokkal, álomba szopizta magát - élete első saját cumijával. :))

Itt vagyunk!

Sikeresen megküzdöttem a blog.hu regisztrációval, kicsit döccenősen- mutatj, hogy két blog is van a címben... :)))) sebaj. majd leszek jobb is:)

Panka életéről szól ez a blog, aki lassan egy hónapja érkezett közénk. Február 12-én 10.33-kor hosszas küzdelem után ugyanis világra jött - édesanyja és apukája nagy örömére és büszkeségére - Grausz Anna.

Ez volt az említett emberpár életében az egyik legembertpróbálóbb, leggyönyörűbb nap, amelyet sok-sok év alatt megéltek együtt. Panka - ahogyan nevezzük őt - születésekor sokan voltunk jelen a szülőszobán, bár fizikailag csak 4-en. Mutatja ez is, nagyon vártuk őt, és erőteljesen felkavart minden köröttünk élő embert.