Na igen! Hát kezd a dolog kicsit bonyolulttá válni. Eddig voltak az "éhes vagyok" sírások. Most már nem csak éhes-vagyok sírás, de van álmos vagyok, unatkozom, nem-pörög-a-kacsa sírás. És gyanítom: még nincs vége a varianciáknak.
Hogy az elejéről kezdjem: a háton alvást felváltottuk hason alvással, így az én drágám alvás közben rengeteg dolgot képes művelni. Például az ágy egyik végéből felevickél a felső végbe, majd befordul 90 fokot. Reggel, amikor keresem, majd' szörnyethalok, hol van a gyerekem? (Amúgy is kicsit neurotikus vagyok, mióta megszületett a drágém . De erről majd később ):)) Miközben evickél, bőszen markolássza a lepedőt (ezért jó a kifeszíthetős, matracra húzható fajta). Ha éppen nem lepedőt markolászik, akkor öklöt, sőt ma már ujjat szopizik. Ugye CUMI véres leszámolását követően most megtaláltuk a mindig kéznél lévő: kezünket. Az ujjszopás technikája még finomítást igényel, mert néha még túl mélyre megy az ujjacska és hát az nem finom... :)) DE- ahogya ismerem a gyerekemet, pár nap vagy hét és ez sem lesz probléma.
Fürdés: a vetkőzés még hagyján. Még elmegy szájgörbítés nélkül. A pancsi az finom. Meleg a víz, anya vagy apa keze simogat. De a törölközésnél és az öltözésnél elszakad a cérna. Ételen üvöltésbe kezd drágám, amivel apjára a szívbajt, rám meg az agyvérzést hozza. Egyébként Panka nem túl sírós, de az egész napi felgyülemlett feszültséget az öltözéskor mind kiadja. Hát -ezek szerint van bőven.
Ja : mint említettem, háton alvást felváltottuk hason alvásra. Már azonban nemcsak az alvás de a fekvés sem nagyon megy háton. Kivéve: ha vannak kacsák. Kacsák vannak, a felső kiságy felett pont középen. Nagyon szeretjük őket ha pörögnek, mert szép színesek, és nem szeretjük, ha nem pörögnek. Ilyenkor sírunk egy kicsit, és nocsak, megint pörögnek. IGen hangosan beszélgtünk a kacsákoz, gyors levegővételek kíséretében, aminek gyakorta az a következménye, hogy beakad egy picinyke levegő, és hopp kezdődik a csuklás. Anya ilyenkor kikapja Pankát, s jöhet a szopi. Így nem nehéz havi 1 kilót hízni, kérem. :)))
Ezek mellett gyönyörűen tartja fejecskéjét, és a kezemben büszkén és egyenesen tartva magát-szemléli a világot.
A rendszer. Életem megnyomorítója. Én magam nem vagyok egy rendszerszerető ember, szeretek ugyan tervezni, de a spontán dolgokat jobban bírom. Már pedig a gyereknek, csecsemőnek rendszer kell. Ez a biztonságot, megnyugvást, mert tudja mi miután következik. Van néhány biztos pont a napjainkban,mint például fürdés, utána szopi, alvás. De az egész napot felosztan úgy, hogy mindig mindenkor ugyanazt tegyük, nekem elég őrületesen hangzik. Mert az idő: egyik nézőpontból veszetten rohan, a másik nézőpontból meg csak vánszorog. Elrohant a 9 hét, és a szülés élménye már csak távoli homályban van az emlékezetemben. Nagyon sok minden történt a 9 hét alatt, és ugyanakkor kevés, mert egy kicsi embernek rengeteg képességet kell megszereznie. Döbbenet ez, és az ember csak most látja mennyire összetett feladat az ÉLET, amit mi, felnőttek élünk. Pélául soha nem gondoltam azt, hogy szemizmaink mozgatása nem velünk született képesség. Meg kell tanulnunk ugyanis a mozgó tárgyakat, először anyát és apát követni a tekintetünkkel. Először ez csak statikusan meg, vagyis a kezdő pontból a végpontba tekintünk, a közötte megtett utat nem tudjuk követni még.
